Sorompók Nélkül: két remek vasárnapi előadásról

Hover Annamária dramaturgia szakos egyetemi hallgató írása a Tíz és a Fodrásznő című előadásokról.

Az Északi Színház színpadán vasárnap a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem harmadéves színművészet-szakos hallgatói léptek fel a Tíz című előadásukkal. Az produkció különlegessége, hogy maguk a diákok rendezték Bíró József osztályvezető tanár segítségével.

Az előadás magáért beszélt. Azért kapta a Tíz címet, mert a teljes évfolyamon tíz diák tanul, tíz különböző egyéniség, akik csak saját magukat adják az előadás keretén belül is.

A színház stúdiótermébe érkeztünk, amelynek falai fekete lepellel voltak borítva. Kintről egy szép, templomi zenéhez hasonlatos dallam hallatszott, majd tíz diák érkezett a színpadra fekete ruhába. Kezdetét vette az előadás. Először artikuláltan köszöntötték a közönséget, majd rövid bemutatkozás következett, amelyben minden diák megmutatta különleges tehetségét. Van ének, tánc, gargalizálva éneklés, nevetés, sőt, olyan is van, aki a külső adottságait mutatja meg a nézőknek.

A kis bemutatkozó után különböző színházi műfajok ismertetése következett. A különböző szituációk illusztrálásában akrobatikus mutatványokat és egy aranyos kis szivacs-kukacot láthatott, valamint hangjátékot hallhatott a közönség.



A színészi játékot ezúttal nem lehetett kritizálni, mivel a diákok csak önmagukat adták a színpadon, és ezt meglehetősen jól csinálták. A fekete díszlet és jelmez, hogy úgy mondjam „egyszerű, de nagyszerű". A fekete elegáns, tekintélyt sugárzó, ám rejtélyes szín is, jelképezi a diákok eleganciáját és a bennük lakozó rejtélyt.

A magyar nyelvű előadás román felirattal is rendelkezett, amelyet Bodoki Halmen Kata harmadéves színháztudomány szakos hallgató készített a román közönség számára. A mindössze harmincperces műsor nagy hatással volt úgy a magyar, mint a román nézőkre, ezt az előadás utáni vastaps is jelezte.

Fodrásznő - újabb nagy siker

A kolozsváriak előadását a Debreceni Csokonai Színház követte Szergej Medvegyev Fodrásznő című darabjával, amelyet Victor Riszakov vitt színpadra. Az előadást teltház vártra.

A színpad közepén egy újságpapírokkal bevont, hatalmas fal állt. Egy nő jött be, fekete ruhában és vödörrel a kezében. A terem elsötétült, vetítés következett, az előadás elkezdődött. A nő a vetítés után összekötötte hosszú, világosbarna haját, és elkezdte felmosni a színpad egy részét. Mindeközben hátul megjelent a három férfi, és felváltva cserélték a vizet anélkül, hogy a lány megkérte volna őket. Miután végeztek, a lány élete történetét kezdte el mesélni: Irina (Szűcs Nelli) egy orosz fodrásznő, aki boldogságra vágyik. Leveleket kap szerelmétől (Kristán Attila), aki börtönben ül, mert meggyilkolta első feleségét. Irina várja kedvesét, de időközben egy tűzoltónak (Trill Zsolt) megtetszik, aki randevúra hívja őt. Irina elmegy a randevúra, de hű marad szerelméhez, aki nemsokára kiszabadul.

A szabadulás után Irina felhőtlenül boldog, de nem számít arra, hogy a szerelme egy pszichopata és meg akarja ölni, hogy pénzhez jusson. A gyilkossági kísérlet után a tűzoltó menti meg a várandós lányt, a pszichopata pedig visszamegy a börtönbe, és újra levelet ír Irinának, aki képes lenne megbocsájtani ennek a férfinak, csakhogy rátaláljon a boldogságra, amelyre oly nagyon vágyott.



Az előadásban Irina szerepe állandó maradt, a három férfié viszont folyton változott. Hol az első férjet, hol a hódolót, hol a veszélyes mostani szerelmét játszották, de előfordult, hogy Irina kolléganőjének bőrébe is belebújtak. Ennek az lett a következménye, hogy nem volt jól kivehető, ki kit játszott. Az előadás nagyon dinamikus volt és a színpad közepén található falat maximálisan kihasználták a szereplők. Rajzoltak, felmásztak rá és mindenféle tárgyat aggattak a falra (szék, bicikli, balta).

Az előadásban a fekete és a fehér szín dominált, amely a szereplők közötti ellentéteket is jól tükrözte. Kezdetben a három férfi egyenrangú félként jelent meg, aztán különváltak, majd egy pillanatban megint egy személyt alakítottak (szavalás pillanata). Ezután végképp különvált a három férfi szerepe.

A színészi játék hiteles volt, nem voltak túlzások, elnagyolt gesztusok. A színpadon levő szereplők éltek. Nem volt ripacskodás, rájátszás. Nem lehet kiemelni senkit, hisz egyformán nagyszerű volt mindegyik színész alakítása. Az előadás dinamikus és humoros volt, így a közönség egyetlen pillanatra sem tudott elkalandozni; végig figyelmesen követte hogyan alakul a fodrásznő élete.

A több mint egy órás előadás feliratozva volt, hogy a román nézők is teljes mértékben élvezhessék a műsort, amely láthatóan nagy sikert aratott.